Sokan a biztonságot összetévesztik a állandósággal, a kontrollal. Azt hisszük, akkor vagyunk „jó úton”, ha van egy fix elképzelésünk: a helyes étrendről, a jó gyereknevelésről, a megfelelő párkapcsolati működésről, spiritualitásról, a test egészségéről…
Ezek ideiglenesen biztonságérzetet adhatnak – de ha túl szorosra húzzuk a „horgonyköteleket”, megrekedünk.
A növekedés lehetőségéből görcsös ragaszkodás lesz.
A belső biztonság paradoxona:
Amire támaszkodnánk, az meg is bilincselhet.
Ami változik bennünk, az nem hazugság – hanem fejlődés.
Mi adhat valódi, életre szóló referenciát, a belső biztonság megteremtéséhez?
Egy biztos: nem a konkrét véleményeink, rutinjaink, nézeteink.
Ezek változhatnak és idővel változni is fognak.
Ami viszont hosszú távon is támaszt adhat, az inkább minőség, hozzáállás, belső értékrend.
Lehetséges belső referenciaértékek:
- Jelenlét és tudatosság – nem kell mindig mindent tudni, csak észrevenni, mi zajlik bennem.
- Rugalmasság – az élet nem vonalzó, hanem áramlás.
- Őszinteség önmagammal – ha valami már nem igaz, elengedhetem.
- Elfogadás – más igazsága nem fenyegeti az enyémet.
- Kíváncsiság – „Mire tanít most ez a helyzet?” ahelyett, hogy „Igazam van?”
- Jóakarat mások felé – még ha nem értek egyet, kívánhatom, hogy boldog legyen.
- Önreflexió – nem mindig más a hibás.
Ezek nem statikus elvek, hanem belső iránytűk, amiket időről időre újrakalibrálhatunk.
Mik kötöznek meg – akár észrevétlenül is?
Amik megkötöznek bennünket gyakran védelmi mechanizmusok, melyek valaha talán segítettek, de ma már nem szolgálnak:
- „Csak ez az út a helyes” típusú nézetek (pl. egy adott diéta, nevelési módszer, hiedelemrendszer)
- Csoportazonosulások – ahol az „egy közénk való”, „egy közülük” érzése válik identitássá
- Szorongás az identitásvesztéstől – „Ki leszek, ha mást gondolok, mint eddig?”
- Meg nem kérdőjelezett hiedelmek – „A szeretet feltételekhez kötött.” „A jó ember ilyen vagy olyan.”
Amikor meginog, amiben hittem – az identitásválság lehetősége
Ez az a pont, ahol a legtöbben vagy visszazárnak a régibe („mégse változom meg”, „ez nem nekem való”), vagy elbizonytalanodnak, „elvesznek”.
Pedig ilyenkor egy mélyebb változás kopogtat.
Ez nem azt jelenti, hogy amit korábban hittél, rossz volt.
Azt jelenti: betöltötte a szerepét – és most új hívás jön.
„A hernyó vége a pillangó kezdete.”
A kérdés ilyenkor nem az, hogy „Most akkor mi az új igazság?”, hanem:
- Mit tanultam magamról ezen az úton?
- Mi az, amit ma már másként tudok látni?
- Mit engedek meg magamnak, amit régen nem?
- Kik azok a számomra fontos személyek, akikre most már más szemmel tudok nézni?
Elgondolkodtató kérdések a belső biztonság megtalálásához:
- Mi az az elv, amit ma is igaznak érzek magamban, akár sok éve?
- Milyen nézetet engedtem már el az utóbbi 3 évben? Mit adott, és mit vett el tőlem?
- Ki voltam, mielőtt elhittem volna azt, amit ma igaznak tartok?
- Melyik „biztonságosnak tűnő” meggyőződésem zár el új kapcsolódásoktól?
- Mi az, amit egy másképp gondolkodó ember taníthat nekem – anélkül, hogy egyet kellene vele értenem?
- Mi lenne, ha nem lenne szükségem rá, hogy igazam legyen?
A belső biztonság nem a változás hiánya, hanem a jelenlét állandósága
Lehet, hogy nem az a cél, hogy mindig biztosan tudjuk, kik vagyunk, mit gondolunk, mire vágyunk.
Hanem az, hogy ott tudjunk lenni önmagunkkal a kérdések közepén is.
A valódi biztonság nem a külső elvekben, hanem az önmagunkkal való viszonyban rejlik.
Ha ez szeretetteljes, kíváncsi és megengedő – akkor minden változásban otthon vagy.
Ha ezt még nem éled, azt kívánom Neked, hogy mielőbb otthon lehess minden változásban, és éld a BELSŐ BIZTONSÁGOD.
Szeretettel,
Ágnes
